Főmenü:
Pályázatok > Megvalósult projektek
Rendezvénytér kialakítása az Egészségház előtti területen Szent István téren
Kerekegyháza Város Önkormányzata az ÚMVP IV. tengely – a 35/2013. (V.22) VM rendelet alapján a Helyi Vidékfejlesztési Stratégiák LEADER fejezetének végrehajtásához 2013-ban nyújtandó támogatások jogcím keretében - 8549873503 azonosító számú pályázaton támogatást nyert. A nettó kiadásra jutó támogatási összeg 10.644.133 Ft.
A Leader pályázati forrásból megvalósult a rendezvénytér térkő-burkolattal való ellátása, 6 db faház, 12 db rögzített szabadtéri pad és 6 db hulladékgyűjtő elhelyezése.
A fejlesztés keretében 2 db rendezvénysátor, mely rendezvények alkalmával igény szerint 200 fő befogadását tudja biztosítani, és 40 db sörpad garnitúra beszerzése is megvalósult.
A Petőfi Népe sajtóban az önkormányzat által meghirdetett nyílt nap 2014. augusztus 19-én megszervezésre került, Kerekegyházán, a Szent István téren.
Kerekegyháza Város Önkormányzata a nyílt nap keretében bemutatta a fejlesztést.
A sikeresen megvalósított LEADER pályázat Kerekegyháza Városban a helyi termelők, kézművesek számára bemutatkozási lehetőséget, valamint a helyi társadalmi kapcsolatok számára megfelelő színvonalú rendezvényteret biztosít.
A projekt alapadatai
A fejlesztés eredményét bemutató fényképek
Projekt képek: képek